Aktuális Hírek 2014
Ha ismer partifecske telepet akkor adja meg helyét és méretét a Fecskefigyelő adatbázis honlapon !
2014-06-03
- Jelentősen mérséklődött a madarak visszaérkezésének üteme június elején, így nagyon valószínű, hogy 2014-ben a tavalyinál kevesebb madár fog költeni nemcsak a Tiszán hanem az egész országban! A tegnapi felmérés alapján a vizsgált területen a tavalyi állománynak csak a 70%-a érkezett vissza. A feltételezhetően kései visszaérkezések miatt reménykedhetünk abban, hogy pár száz madár érkezik a következő két hétben, de nagyon bizonyos, hogy a csökkenés mértéke 10%-at meghaladó lesz idén. A fészekaljak méretében is gondok látszanak, az átlagosnál több 4 tojásos fészekaljat detektáltunk a legutóbbi ellenőrzések során, az első költések során 5-6 tojásos fészekaljak a leggyakoribbak (Dr. Szép T. 2014.06.03).
- Megkezdődött a fiókák kikelése az elsőként megérkezett madarak fészkeiben a Tímár határában lévő kis homokfalban hétfőn. A Tiszán a hét közepén kezdődik meg kikelés. A Tisza Tokaj-Szabolcsveresmart közötti szakaszán csak Szabolcsnál, illetve Cigándnál van telep, a korábbi években gyakori kis telepek ezen a közel 60 km hosszú szakaszon egyenlőre néptelenek. Ilyenre még nem volt példa 1986 óta. Továbbra is érkeznek vissza madarak Afrikából, így lehet, hogy később fogják használni e jelenleg üres helyeket (Dr. Szép T. 2014.05.28).
- Megkezdték a tojásrakást az első nagyobb hullámban érkezett egyedek, azonban a tavalyinál kisebb arányban vannak egyenlőre tojásos fészkek. A következő napok esős és szeles időjárása reméljük nem okoz további késést a tojásrakásban (Dr. Szép T. 2014.05.14).
- Végre beindult a tömeges visszaérkezése a madaraknak! A viharos, hideg szél ellenére is madarak százai kezdtek ásni a Szabolcs térségben kialakított partfalakon. Az első tojásokat is a mai nap detektáltuk a legkorábban megérkezett madarak fészkeiben. Immáron bizonyos, hogy az átlagostól később kezdődik a költési időszak az idén. A Partifecske hajózás résztvevői igen aktív életet fognak látni a meglátogatandó telepen, mert a kései érkezés miatt a szokásosnál is nagyobb az "igyekezett" a madarak részéről a párválasztás és az üregásás során és madarak további százai/ezrei érkezhetnek szombatig (Dr. Szép T. 2014.05.06).m
- A minden eddiginél koraibb érkezés ellenére, csak április végén kezdtek el ásni a madarak! Hiába érkeztek meg az első egyedek már április 4-én, az elmúlt 3 hét során alig érkeztek újabb egyedek, a már itt lévő egyedek pedig nem kezdték meg az üregek ásását egészen e hétig. Arra lehetett számítani, hogy a tojásrakás is megkezdődik április közepén-végén, azonban immáron egyértelmű, hogy csak május elején-közepén indul meg. Feltehetően az afrikai telelési és vonulási körülmények játszhatnak szerepet abban, hogy késik a madarak tömeges visszaérkezése. Nagyon valószínű, hogy a következő hetekben végre beindul a madarak Afrikából való visszaérkezése és a költőüregek ásása (Dr. Szép T. 2014.04.29).
- A Helyi Csoport tagjaival és a Nyíregyházi Főiskola segítő hallgatóival folyamatosan dolgozunk új fészkelőhelyek kialakításán a Tisza szakadópartjaiban a Tokaj-Tiszatelek szakaszon. Eddig összesen közel 100 m hosszan ástunk ki 1.5-2 m magas függőleges faló fészkelőhelyket, sokszor a rendkivül kemény, nehezen ásható agyagfalakban. Köszönet a madarak nevében is a nehéz fizikai munkáért! (Dr. Szép T. 2014.04.29)
- Idén is megszervezzük a Tokai partifecske hajózást, amely lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők "testközelből" megismerhessék a tiszai partifecskéket. A rendezvényről bővebben:
A "Madarak és Fák Napján", 2014 május 10-én, A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nyíregyházi Csoportja szeretettel meghív minden érdeklődőt Tokajba, hogy az 50 főt befogadó „Sellő” hajóval egy közel 2 órás hajózás során megtekinthessék Európa egyik legnagyobb, több ezer páros partifecske telepét a Szabolcs község határában a Tisza szakadófalaiban, ahova a madarak folyamatosan érkeznek vissza afrikai telelő területeikről április vége óta. A hajózás alkalmával Prof. Dr. Szép Tibor egyetemi tanár, a partifecskék hazai kutatója mutatja be a partifecskéket, azok példáján a vonuló madarak életét, e napjainkban jelentős állománycsökkenést mutató madárfajokat veszélyeztető tényezőket és természetesen a hajózás során érintett Tisza szakasz természeti értékeit. A hajózás során a partifecske telepeken a párválasztás időszaka zajlik, amely egyike a leglátványosabb időszakoknak e madárfaj életében. A partifecskékkel és a hajózáskor érintett állományról szóló legfrissebb híreket a http://partifecske.mme.hu WEB címen érhetőek el.
A program keretében 2014. május 10-én, szombaton, 9.00-kor és 13.00-kor indul hajójárat a tokaji Boncidai Csárdánál lévő hajókikötőből (Tokaj, Széchenyi sétány 5. A.). A hajójáratokra helyfoglalást a hajótársaságnál (www.hajokirandulas.hu) e-mailben: info@hajokirandulas.hu, illetve telefonon: +36 (47) 552 187 • +36 (20) 971 6564 lehet megtenni. E program során a hajótársaság jegyárai: Felnőtt 1200 Ft/fő, gyerek/nyugdíjas 900 Ft/fő, családi 3000 Ft/fő.
- A minden eddiginél koraibb érkezés ellenére úgy tűnik, hogy a partifecskék tömeges visszaérkezése Afrikából még nem idult meg. Bár a növények 2-3 héttel járnak előre a szokásoshoz képest. Az április 21-i bejárás során alig több, mint 50 egyedet figyeltünk meg, annak domináns részét is szabolcsi telepnél. Csak az utóbbi napokban bővűlhetett az elsőként érkezett 10 körüli egyedszám. Április elős felében hűvös, szeles idő volt, ami igen kedvezőtlen volt az elsőként érkezett egyedek számára. Az Antikythira és Kréta szigetén működő gyűrűző állomásokon is április első felében a szokásosnál kevesebb vonuló madarat fogtak/láttak. A főiskola hallgatóival, valamint a Helyi Csoport önkénteseivel folyamatosan ásunk újabb partflakat, hogy legyenek a régi üregektől mentes friss falak a madarak számára. Remélhetőleg a következő hetekben megkezdődik a madarak tömeges érkezése. (Dr. Szép Tibor, 2014.04.21)
- Megjöttek az első partifecskék a mai nap! Soha ilyen korán nem láttunk a vizsgált területen partifecskéket a kutatásaink 1986 kezdete óta! A Szabolcs határában lévő legnagyobb ismert partifecske telepen láttunk ma 10 partifecskét Pelenczei Ákos barátommal. Az eddigi legkorábbi érkezés április 10-e volt, 2008 és 2009-ben. 2011-ben Tiszafüred térségében, a Tisza középső szakaszán, láttak április 7-én partifecskét (Dr. Szép Tibor., 2014.04.04)
- Az idén nehéz dolguk lesz a tiszai partifecskéknek, mert a tavaszi áradás elmaradt, nagyon kevés hó volt a vízgyűjtőn. Régi falak vannak régi üregekkel, ami miatt a madarak nagyrésze homokbányákban és más veszélyes helyeken fognak költeni ha nem segítünk. Az MME Nyíregyházi Csoport tagjaival április 19-én és 26-án ásókkal fogunk friss falakat ásni a folyó mentén Szabolcs térségében. (Dr. Szép Tibor, 2014. 04.04)
- A 2012-ben geolokátorral megjelőlt partifecskék közül 5 egyedet fogtunk vissza 2013-ban. Az 5 madár közül 4-nek működött folyamatosan a geolokátora, így először kaptunk betekintést abba, hogy hol telelnek. Mind a négy madár A Csád-tótól délre Kamerun északi részén, illetve egy Niger keleti részén telelt. Az őszi napéjegyenlőség 2-3 hetes időszakában (szeptember-október eleje) nem lehet pontosan megállapítani azt, hogy hol voltak a madarak, de mind a négy madár azugusztus végéig még Európában volt és Görögországon keresztül mentek Afrikába, ahol a telelőterületet szeptember végéig érhették el. A négy madár nem mozgott jelentősen a szeptember végi érkezés és az áprilisi végi/május eleji visszaindulás között a telelő területen. Megdöbbentő, hogy mind a négy madár átlagosan 2 hét alatt tette meg az utat a telelő területtől a fészkelőhelyig, voltak napok, amikor napi 500 km-t megtéve. A négy madár egyrésze Málta - Dél-Olaszország - Horvátországon kereszt jöhetett vissza, míg a másik része Görögország - Szerbián keresztül. Valószínű, hogy a vizsgált állományunkhoz tartozó egyedek a most azonosított afrikai telelő területektől távolabbi helyeket is használnak, hisz az Izraelben és Törökország déli területein a tavaszi vonulás során megkerült partifecskék a most megállapított területektől lényegesen keletebbre telelhetnek, illetve a Szardina szigetén, illetve Észak-Olaszországban a tavaszi vonulás során megkerült egyedek a most azonosított területektől nyugatabbra lévő telelő területeket használnak. A svájci partnerekkel közös kutatás eredményein még dolgozunk így a részletes beszámolót a későbbiekben fogjuk publikálni. (Dr. Szép Tibor, 2014.04.04).
Vissza-> PARTIFECSKE HÍREK Back ->SAND MARTIN NEWS