Hírek 2005-ből
2005-09-08 17:14
- Másodköltések aránya alacsonyabb a korábbi évekhez viszonyítva. Augusztus közepére az utolsó fészekből is kirepült a másodköltésből származó partifecske fióka. Az augusztusi hideg, esős és szeles idő a kisszámú másodköltő madár számára óriási nehézséget okozott a fióka etetésben. A nagy mennyiségű és értékű terepi adat folyamatos feldolgozása sok időtt vesz igénybe ezért részletes információkkal csak októberben szolgálhatunk. A honlapunk szerverénél bekövetkezett hiba miatt az utóbbi hetekben nem volt olvasható e lap, amiért kérjük szíves elnézésüket. 2005-09-08 (Sz.T.)
- 20%-os állománycsökkenés a Felső-Tiszán, az ország más területein ennél lényegesen nagyobb, akár 50%-os, mértékű is lehet. 2005 június 6-i felméréseink alapján már nagy valószínűséggel a végéhez közeledik a partifecskék tavaszi visszaérkezése a Felső-Tiszán. A 2004 évi 12 500 páros állományhoz képest 20 %-al csökkent az állomány és jelentős közel 10 napos késés jellemzi mind az érkezést, tojásrakást és a fiókák kikelését. Nagyon valószínű, hogy országosan ennél lényegesen nagyobb mérvű állománycsökkenés (akár 50%-os is) lehet. A Felső-Tisza mentén az árhullám május eleji levonulása után nagyméretű, fészkelésre alkalmas partfalak jöttek létre és a Tisza középső és alsó szakaszain fészkelő partifecske állomány nagy mértékű feltételezett áttelepülése miatt (mivel ezen folyó szakaszokon csak június elejére vonult le az ár) mutathat kedvezőbb képet az állomány a valósnál. A Tisza magyar szakaszára kiterjedő július végi felmérésünk, illetve a napokban megkezdődő madárgyűrűzési munkáink derítenek majd fényt. 2005-06-07 (Sz.T.)
- Építkezés leállítása a partifecskék betelepülése miatt Budapesten. XVII. kerületi Helikopter-lakópark házalapjainak készítését követően közel 300 partifecske üreget ástak ki a madarak. Helyi természetvédő találta meg a telepet majd értesített bennünket és a területileg illetékes természetvédelmi hatóságot. Az építkezést felfüggesztették a partifecskék által lakott munkagödrökben augusztus 20-ig. Sajnos az idén is számos ilyen eset fordulhat elő, amelyek időben való felderítése és a tulajdonosokkal és hatóságokkal való együttműködés révén több száz, akár ezer pár számára lehet a sikeres fészkelést biztosítani az idei nagyon kedvezőtlen évben. Az utóbbi évtizedben számos ehhez hasonló sikeres akciót sikerült kivitelezni. 2005-06-07 (Sz.T.)
- 10 napos késés az üregásás és a tojásrakás megkezdésében a Felső-Tisza mentén. Pontosan 10 nappal később kezdték meg az üregek ásását és a tojásrakást a partifecskék, mint 2004-ben. A késés méretét megdöbbentően jelzi, hogy az idén május 5-én még alig ezer üreget ásnak összesen a rendszeresen felmért területen, míg ez az érték 2004 május 6-án már közel üreg 7000 volt! 2004-ben ekkor már az üregek 3%-ban már tojás volt. 2005-ben csak május 11-én rakták le az első tojást egy Kenézlő melletti homokbányában. Május 16-án a fészkek 10%-ban kezdődött meg a tojásrakás, míg ez 2004-ben ezen a napon már a fészkek 50%-ra volt igaz. 2005-05-17 (Sz.T.)
- Egy hetet meghaladó késés az üregásás megkezdésében a Felső-Tisza mentén. Az intenzíven vizsgált felső-tiszai állománynál (Rakamaz és Tiszatelek között) még április 27-én sem kezdődött meg az üregek ásása, összesen csak 20 partifecskét láttunk a fészkelőhelyek felett. Összehasonlításként, egy éve, 2004 április 26-án, 1288 db frissen ásott üreget számláltunk a telepeken és a telepek felett ezernél több partifecske volt. 2005-04-27(Sz.T.)
- Közel egy hetes késés az első üregek kiásásában a Felső-Tisza mentén. Az elsőként megérkezett partifecskék Tiszaeszlártól délre lévő homokbányában kezdték meg 2005-ben az üregek ásását. 2005.04.24-én 13 üreget számoltunk meg, az üregek mélysége átlagosan 5 cm volt, amely azt jelenti, hogy maximum egy nappal korábban kezdhették az ásást. 2004-ben, e régióban az első üregek ásása már április 19-én, 5 nappal korábban és több üreggel (összesen: 36 üreg, Kenézlő és Tímár körzetében) megkezdődött! A késés hátterében a hűvös és csapadékos napok mellett nem kizárt, hogy a madarak vonulási nehézségei is szerepet játszanak. Korábbi hírünk a Sahel övezeti szárazsággal kapcsolatban erre utal. A Felső-Tiszán az utóbbi 20 során 1991-ben volt jelentős késés a tavaszi érkezésben, akkor a tiszai állomány a felére csökkent 1990-hez képest az afrikai szárazság miatti megnövekedett pusztulás miatt. A partifecskék idei első észlelése óta, 2005-04-16, e napon találkoztunk csak ismét partifecskékkel, 20 egyed 3 homokbányban. 2005-04-25 (Sz.T.)
- Fokozott fenyegetettségi helyzet! A hazai partifecske állomány fennmaradása szempontjából döntő jelentőségű tiszai állomány jelentős része kényszerülhet homokbányákban fészkelni a Tisza tartósan magas vízállása miatt mind a Felső-Tiszán, mind a Tisza középső és alsó szakaszán. Minden potenciális mesterséges fészkelőhelyet ellenőrizni szükséges az esetleges pusztulások elkerülése érdekében április végétől kezdődően. 2005-04-20 (Sz.T.)
- Megérkeztek az első partifecskék a Felső-Tiszán. 2005 április 16-án 9 partifecskét láttunk a Tímár határban lévő homokbánya felett körözni. Feltehetően a leghamarabb a fészkelőterületre visszaérkezett egyedeket figyeltük meg abban a bányában, ahol a Tisza magas vízállása esetén a leghamarabb kezdik meg az üregek ásását a madarak minden évben. 2004-ben, április 14-én, 2 nappal korábban, észleltük az partifecskéket a régióban. 2005-04-17 (Sz.T.)
- Az utóbbi 10 év legaszályosabb helyzete mutatkozik az idei tavaszi vonulási időszakban a Szahara déli peremén lévő Sahel övezetben. Az átlagot meghaladó pusztulás és kései érkezés várható a hazai partifecske állományban. Az African Dissemination Service által készített vegetációs index (NDVI) műholdkép a 2005 áprilisának első 10 napján lévő vegetációs érték az ezen időszak 1982 és 1999 közötti átlagához viszonyított helyzete alapján. Piros szinek az átlag alatti (szárazság) a zöld szinek az átlagot meghaladó vegetációs értéket mutatnak. 2005-04-10 (Sz.T.)